Ajánlott irodalom  (könyvek, cikkek, stb.) :

Urayné Kőhalmi Katalin - A Steppék nomádja lóháton, fegyverben
Hidán Csaba László - A XI-XIV századi sztyeppei eretetű buzogányok és használatuk
Czeglédy Károly - Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig
Róna-Tas András - Nomádok nyomában: Etnográfus szemmel Mongóliában
Vásáry István - A régi Belső-Ázsia története
Tokai Zsolt- A régi Kína fegyverei
Mizerák Katalin - A belső-ázsiai mongol népek sporttörténete a kultikus gyökerektől napjainkig
stb.

  A 'honfoglalás' (cirka X. századi) magyarság korhűnek "titulálható" fegyvereiről, vértezetéről - mai szemmel

                                I.- rész Az íj és a nyil

 Ezen cikkemben szeretnék picit a már fent említett korabeli magyarság fegyverzetéről és vértezetéről szólni
pár keresetlen szót. Remélem mindenki tudja, vagy legalábbis sejti, hogy mind a magyaroknak, kunoknak, besenyőknek, stb.,
mint nomád/félnomád nép, az összetett, merevszarvú reflexíj volt a fő fegyverük - amit ugye minden forrás előszeretettel
hangsúlyoz, persze ez nem is holmi véletlen, hiszen ezt nagyon jól teszik - ebben nagyon is igazuk van.
De egy fontos részlet felett azért mégis elsiklanak.
Persze maga az íj még kevés, hiszen e remek találmány nyilvesszők nélkül - hogy is mondjam - nem üzemelt volna "rendeltetésszerűen",
és nem lett volna jobb egy nagyobb darab valaminél, amit a zsákmány vagy ellenfél felé hajíthattak volna...

 Így leginkább nem is az íjakról szeretnék szólni, hanem a kilőtt nyilvesszőkről.
Talán már találkoztunk a "jelmondattal" : Sagittis Hungarorum libera nos Domine !
Nem tudom, pontosan jól idéztem-e, nem is ez a lényeg.
A lényegi kérdés: milyen is lehetett a magyarok kilőtt nyila ?
Mindjárt jön is a válasz: változatos. Na igen, de ez valahogy mégsem kielégítő.
Nyilhegyek pedig maradtak meg különféle korokból, mégsem találkoztam őket rendszerező kiadványról - könnyen lehet, hogy csupán saját figyelmetlenségemből.
Nem tudom, megállapította-e valaki, hogy a hun háromélű nyilhegy mások által feltárt magyar sírokra nem jellemző, sőt nem síroknál fellelt helyeken sem.
Azzal sem foglalkoznak nagyon, hogy viszont Belső-Ázsia keletebbi részein a hunok elvándorlása után még mindig tartja magát a fent említett nyiltípus.
Na, ez már csak valami, nemde ?
Akkor mégis, mi a helyzet a "magyar" nyilhegyekkel ?
Fennmaradt széles, éles, hegyes, rombusz alakú változat - különféle méretekben/nagyságban - mint egy általános felhasználási célra,
volt még szélesebb, amolyan "török félhold" - ami szerintem negyed :) - alakú változat, amit sokan vizimadarak vadászatára tartanak alkalmasnak - bár
szerintem bármi ellen jó, ami/aki vértezet nélküli;
hegye fele vékonyodó, tűhegyű-árszerű változat - kimondottan felvértezett egységek ( és nagymedve ;) ) ellen;
tompább élű hegyes, középen lyukas változat, amire éghető dolgokat erősíthettek fel pl.: madzag/zsineg/rongy - itt kívánnám megjegyezni,
bár adat a korabeli magyarságról nem maradt fenn, igen valószínű, hogy a hatás megnövelése érdekében künönféle elegyekkel itathatták fel ezen dolgokat,
pl.: kén/olaj/kátrány(/szén) és ezek tetszőleges kombinációját tartalmazó keverékek;
tömörebb, fúrt lyukas "fülyülő/sípoló" változat jeladásra, különféle célokból pl.: csapatmozgások és a távolsági célzás megkönnyítése, barát/ellenség közeledése stb.
Nyilak széles választékban, számos és különféle felhasználásra.

 És ezek még csak a nyilhegyeik lennének ? Igen, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem sikerült mindet hiánytalanul felsorolnom.
Nos, ez számomra több, mint elkápráztató. Engem mindez a mai modern tankok különféle lövedékeire emlékeztetnek.
De miért is kellett ilyen nagy változatosságban alkalmazni különféle nyilakat ?
Már maga a kor követelménye lett volna ?
Természetesen ez lehetséges. Míg Európában szárnyait kezdi bontogatni a "sötét középkor", ahol az íjat és nyilat (és a nagyobb hatótávolságú lövedékeket)
majd csak jóval később ismerik fel, mint jelentős taktikai fölényt nyújtó eszközt, kicsivel keletebbre már hagyománya alakult ki az íjászatnak,
ami egyes területeken még ma is meghatározó.
Az ilyetéri elmaradottság a nyugati Európa területein szinte általános, és nagyon hasonlít a dél-kínai "modellre", ahol az íjak helyett a különféle nyilpuskát
részesítik előnyben - valószínűleg a földműves életmód miatt, hiszen míg Észak-Kínában a lovasegységek felállítása és gyakorlatoztatása
lovasnomád gyökerekre nyúlik vissza, ahol a bio- és földrajzi klíma is sokkal kedvezőbb a lótartásra vonatkozólag, addig más területeken a ló nem elterjedt
háziasított, vagy éppen vadon élő állat.
Továbbá, a földműveléssel hasznosított - Európai és Kínai vagy akár egyéb - területeken a ló tartása nem annyira gazdaságos, ezért csak a gazdagabbak tartanak lovat,
vagy ahol a lótartást nem szabályozták központilag.
Így Európában, mind Kínában, a gyalogos egységek fegyverzeteként a nyilpuska sokkal nagyobb jelentőséggel bír.

 Kizárólag a Hun-Magyar rokonságtudat miatt jegyzem meg, hogy a Kínai seregek hatásosan alkalmaztak különféle nyilpuskákat/nyilvetőket a hun támadások ellen.
Így nagyon valszínűsíthető, hogyis mikor a hunok holmi szedett-vedett barbár szittya hadként bevonultak Európába, már akkor nagyon jól ismerték a nyilpuskát,
míg a "nyugati" fejlett államokban még szinte hírből sem ismerik.

A nyilpuskát viszont lovon ülve bajosan lehet felajzani és megtölteni, így valószínűleg nem is volt jelentős, és nem is készíthették nagy számban, legalábbis
adat nem maradt készítéséről, a hunok alkalmaztak idegen eredetű gyalogos segédegységeket mind ázsiai, mind európai hadjárataik során.
De a hunokkal együtt ezen fegyvertípus is kiveszett az "európai" és sztyeppei köztudatból, és újrafelfedezésére még jó sokáig várat magára.
Talán egy kicsit még ide tartozik - én úgy tudom - hogy igazságos Mátyás királyunk seregeinek jóvoltából indul el európai hódító útjára ezen egyszerű nyilvető eszköz.
Ha nem így vala, kéretik jelezni, kijavítom.

A témához tartozik még a nyilvessző nyiltestének méretei, nagysága. Az már láthattuk, eleink történelme miként vonultat fel számos érdekes nyilhegyet, de mégis,
mi van mögötte ? Én úgy érzem, ez igazán jó kérdés. A mai kb. 75-80 cm átlaghosszúságú fa nyilvesszők korhűnek tekinthetők-e, illetve a 8mm-es átmérőjük megfelel-e
ennek a kitételnek ?
A válasz nagyban vitatható, ugyanis a hagyományos magyar íjászat stílusa - ha e téren létezett kimondottan a magyar népre jellemző stílus - nem maradt fenn.
Mégis feltételezhető, hogy az összetett merev szarvú visszacsapó íj alkalmas volt vastagabb és hosszabb nyilak kilövésére is, bár lovas alkalmazásuk vitatható.
Tekintve magát a tényt, hogy a mai magyar íjászati közélet is jórészt a nyugati mintára felállított nosztalgia-íjászatából alakult ki,
és táplálkozik belőle mind a mai napig, erre a kérdésre nem tudna ma senki teljesen elfogulatlan választ adni.
Segítséget/útmutatást viszont nyújthat a ma is nyilazó nomádok nyilvesszőinek méretei, viszont az átfedés ill. eltérés itt is nagy az íj feszítési stílusa és alkalmazása terén.
Pl. mongol íjfeszítés, "ostrom" nyilvesszők, stb. ezért túlzottan biztosat nem állíthatunk.

További segítség lehet a korabeli művészi munkák árbázolásai, ha képesek vagyunk ezeket, mint hiteles és méretarányos forrásnak tekinteni.
Több ilyen képen is látható, hogy a nyilvesszőket mind heggyel felfele, mind heggyel lefele tárolták tegezükben a lovas harcosok.
Ez sok kiváló mai magyar lovasíjász kutatásianak köszönhetően csak annyit jelent, hogy lovon kétféle töltési módot alkalmaztak - de az íj újratöltési feszítése vágtában
csak egyféle módon valósulhatott meg.
Természetesen fel lehet lelni forrásanyagot hüvelykujjas újratöltéshez is, bár azt senki nem alkalmazza vágtató lovon, csak nehézkesen.
Erre több ésszerű bizonyíték van: pl. leírás kínai forrásokban mongol lovasok - akik lovon íjaikat úgy töltik újra, hogy megállnak, sőt valószínűsíthető,
hogy csatában lóval/ló nélkül állóhelyzetben nyilaztak.
Itt meg kell viszont jegyeznem, hogy fizikailag lehetséges hüvelykujjas feszítési módhoz is lóról való töltési módot kifejleszteni - azonban az, mint láttam,
veszélyezteti az íjat fogó kéz - ergo az íj - épségét, és eléggé körülményes is, továbbá nem is elég hatékony (gyors).

Tegezből való töltés vágtató lovon felfele fordított nyilhegyekkel továbbá az alábbi módon valósulhatott meg:
- egy jobb kezes harcos jobb oldalt levő tegezében kiválasztja a számára (a célnak) leginkább megfelelő hegyű nyilat, azt kiveszi tegezéből, majd betölti az íjba.

Ennél sokkal hatékonyabb és egyszerűbb, ha ún. tolljelölést használ a harcos, mert így a tegezből közvetlenül tölteni tud íjába, nem kell azt külön még kivenni is.
Persze ennek a mai sportban már nincs jelentősége.

Továbbá, ami még valószínűsíthetőbb, hogy a harcos - a mainak megfelelően - lassabb menet idején kivesz és odafog tetszőleges darabszámú nyilvesszőt tegezéből,
majd mikor a megfelelő hullámban támad, ellövi azokat.
Ezen harcmodort támasztja alá az összes korabeli lovasnomád nép haditaktikája, beleértve a magyarokét, kunokét, besenyőkét, jászokét stb is.
Erre ismét kiváló példát nyújt a több írásos anyagban is fennmaradt a cselvető, több hullámban is és lesből támadó mongol/tatár haditaktika.

Ezért az íj típusa, milyensége talán nem is annyira meghatározó a haditechnika/-taktika szempontjából, mint maga a nyilvessző.
Természetesen nem lenne tisztességes, hogyha a magyarok íjáról egy szót sem szólnék, mégis engedtessék meg nekem, hogy így tegyek, hiszen eme témában
pont a mi magyar kutatóink és íjjártóink a leghíresebbek a világon, és már annyi forrásanyag áll rendelkezésre, hogy csak felesleges ragozásnak érezném a dolgot.
:) Azért mégis ajánlok egy kis segédanyagot, valami fogalmunk csak legyen :

A magyar íj - Csikós Bálint
Szöllősy Gábor - Az avar íj és a magyar íj fejlődéstörténeti kapcsolatai