A hun kutatás újabb eredményei Kínában      2007-02-09

Egy 2006-os kínai expedíció résztvevőjeként szeretném bemutatni, hogy a kínai és a mongol kutatók milyen eredményeket értek el a hun kutatás terén, illetve ezeknek az eredményeknek a magyar vonatkozásait. Ázsia belsejében, Mongóliában és Kínában az elmúlt másfél évtizedben a hun kutatás nagy fejlődésen ment keresztül.

Mongóliában az elmúlt időszak alatt számos hun sírt tártak fel az ország középső és keleti részében. A régészeti kutatáson túl a hun korra datálható sziklarajzok feltárása és értelmezése is fontos szerepet kapott. A tudományos eredményekről számos publikáció látott már napvilágot Mongóliában, illetve nemzetközi tudományos szakfolyóiratokban. Ezek közül kiemelendő Zagd Batszajhan monográfiája, amely a régészet, történettudomány és a néprajzi adatok alapján számos régi tényt értékel újra, egyik ilyen a hunok korai megjelenése. A szerző azt állítja, hogy jóval a Kr. e. 318-as évet megelőzően éltek hun népcsoportok Közép-és Észak-Kínában, ahonnan fokozatosan északra húzódtak. Nagyon fontos megállapítása még az, hogy az északi hunok nem tűntek el Kr. u. 91-ben a történelemből, hanem őket csak az 5. század elején győzték le a zsuanzsuanok (hvar-ok). Batszajhan könyve már magyarul is megjelent, így a magyar kutatók is könnyen hozzáférhetnek az általa elért eredményekhez.

Turulmadár Kínában

Kínában jelenleg két egyetemi központban, Hszianban és Höhhotban foglalkoznak a legintenzívebben a régi pusztai civilizáció kutatásával. Megjegyezendő, hogy a kínaiak a hunokat már nem nevezik barbárnak, hanem északi népeknek hívják őket, és elismeréssel szólnak fejlett kultúrájukról. Észak-Kína területén számos hun sírt tártak fel, amelyek leletei a helyi tartományi múzeumokban tekinthetők meg. Belső-Mongóliában, ahol a hunok központja volt (Ordosz, Jin-shan-hegység), olyan fontosnak tartják a hunok emlékének bemutatását, hogy egy hun múzeumot is alapítottak, amelyet 2007-ben adnak át hivatalosan, igaz az épületegyüttesek már expedíciónk idején is látogathatók voltak. Az épületet és a környező szobrokat mind korhűen készítették el: számos turul- és csodaszarvas-ábrázolást találunk ott, de kifaragták a hunok egyik szent állatát, az orrszarvút is. (Csornai Katalin sinológus hívta fel a figyelmet arra, hogy a kínai forrásokban is szerepel ez az állat, lin néven.)

A kínai történeti forrásokból ismert, hogy a hunoknak több hatalmas városa is volt. A mongol történészek adatai szerint csak Belső-Mongólia Autonóm Tartományban mintegy 500 település-nyom van, amelyek közül sok a hunokhoz köthető. 2006 októberében megtalálták a Hszia-dinasztia egyik városát a tartományban, mely dinasztiát a kínaiak hunnak vélnek. Észak-Kína területén ismert volt Tongvancseng, hun néven Fehérvár, amely a déli hunok fővárosának épült az 5. század elején (413–419.), a hagyomány szerint oly módon, ahogyan Déva vára vagy a kínai nagy fal, vagyis: emberáldozattal. Másik jelentős város volt Gao Ping, a mai Guyuan, amelyet a hunok is uraltak egy ideig. Mindkét város a selyemút fontos csomópontja volt. Utóbbit éppen 2006-os utunkon sikerült beazonosítanunk. Teljesen ismeretlenek számunkra azonban a mai Shanhszi tartományban épült, és a hunok uralta egykori városok: Zuoguocseng, Lishi, Puzi és Pingjang. Ezekről nem tudjuk, hogy a hunok építették-e, vagy csak betelepültek a meglévő városokba. Ezek felderítése további expedíciók feladata lehet.

De nemcsak a Sárga folyó közelében, hanem a mai Mongóliában is számos hun kori település nyomait azonosították a régészek, ilyen például a Góbi sivatagban lévő Bajanbulag vagy a Közép- és Kelet-Mongóliában lévő városfal maradványok. A Bajkál-tó környékén pedig két hatalmas ipari és kereskedelmi központ, Ivolga és Deresztujn meglétét igazolták a régészeti ásatások. Hasonló nagyságú városmaradványok kerültek elő Burhan Tolgoj-síroknál, ezeket a régészek régi műszóval „gorodisnye”-nek nevezték, amelyből a gorod szó is valószínűleg belső-ázsiai eredetre nyúlik vissza, hiszen eredeti, óorosz alakja „ghordasz” volt. Mindebből kiderül, hogy a hunok nem voltak tiszta nomádok, hanem fejlett és változatos kultúrával rendelkeztek.

A kínai történészek nagyon alaposan foglalkoznak a régi kínai források elemzésével. Maguk azt állítják, hogy a hunok alapították az első kínai dinasztiát, a Hsziát (Kr. e. 2207–1766.). Ez nem lenne meglepő, hiszen sok északi nép hozott már létre idegen dinasztiát Kínában. A nyugati tudósok egy része elfogadja ezen elméletet, mások viszont elutasítják. Valószínűleg további régészeti bizonyítékok előkerülése után lehet csak tudományos alapossággal eldönteni a fenti problémát. Az viszont tény, hogy a hunok között élő hagyomány volt a Hszia-dinasztiától való származás tudata, ezt találjuk a Si Csi krónika mellett a Suo-jin kommentárban, valamint a Kr. u. 5. században íródott Csin-su krónikában is. Tudjuk, hogy a Fehérvárt alapító és építő Helian Bobo hun uralkodó a Ta Hszia-dinasztiát hozta létre, és magát a nagy hős, Jü utódjának tartotta, aki a Hszia-házból származott. Egy későbbi nép, a tangutok szintén Hsziának nevezték el dinasztiájukat. A Hszia földrajzi névként máig megőrződött a mai Ninghszia tartomány nevében.

Különleges államszervezet

Nagyon fontos adatokat tudhatunk meg a hun államszervezetről, szintén a kínai források alapján. Ezek szerint szinte rekonstruálható a régi belső-ázsiai pusztai államszervezet, amely aztán tovább élt a hun utódnépek között: ebbe beletartozik a türk, ujgur, kazár, magyar és a mongol is. Az, hogy a pusztai népek államszervezetének a hun volt az alapja, ma már nemzetközi szinten is igazolást nyert. A kínai forrásokban szereplő számos méltóságnév kutatását legújabban Ucsiraltu mongol nyelvészprofesszor (Belső-Mongol Tudományegyetem, Höhhot) végezte el. Az ő eredménye igazolja Shiratori és Boodberg régebbi állításait is, akik szintén számos hun szót rekonstruáltak. Ucsiraltu azonban pontosan utánajárt egy-egy szó történeti fejlődésének, és a méltóságneveket a hun kortól egészen a mongolig végigkövette. Ucsiraltu a kínai krónikákban szereplő mintegy 600 hun szóból és kifejezésből mintegy ötvenet rekonstruált, ebből sok hun méltóságnév. Szerinte a türk kutlug, az ujgur kutulu és a mongol kutuktu nevek mind a hun korra vezethetők vissza, ahol a kutugu (guduhou) bírót jelentett. A szó a hangtani fejlődésben „kada” alakban is megjelent, ezt őrizte meg a magyar történeti hagyomány (Kézai, Képes Krónika stb.) a kadar méltóságnévben. A pecsét szavunk is jóval korábbi, mint ahogy az etimológiai szótárunk állítja, és nem szláv, hanem hun eredetű, hun nyelven picsik alakban szerepel. Csornai Katalin jött rá arra, hogy a gyula méltóságnév is szerepel a hunoknál yu-li wang alakban, ezt korábban lu-li vagy kuklinak fordították. A korai kínai kiejtése gyuk-la volt, amely egyértelműen a gyulával hozható kapcsolatba mind nyelvészetileg, mind feladatkörben. Úgy tűnik azonban, hogy a bán szavunknak is megvan a hun párhuzama, wang alakban, ahogyan ezt már Fogarasi János is megállapította. A wang méltóságnév eredete ugyanis ismeretlen a kínai nyelvben, ráadásul a régi kínaiban nem volt w hang, csak b, tehát a szó „bang”-nak olvasandó. A kínai források írnak egy csao-wang méltóságról is, amely a csobánnal hozható összefüggésbe. Darkó Jenő történész már korábban utalt arra, hogy a csobán méltóságnév és Attila király fia, Csaba elnevezése is ide vezethető viszsza, ezt a kínai krónikai feljegyzés csak megerősíti.

Hun dinasztiák

A hunok nemcsak különleges államszervezetet hoztak létre, hanem ők hozták létre a világ akkori legnagyobb és legtartósabb birodalmát, amely jóval túlszárnyalja Nagy Sándorét vagy a Római Birodalmat. A legújabb eredményekből azt is tudjuk, hogy a hunok történelme nem szakad meg a mai Kína területén a Kr. u. 1. évszázadban, hiszen még jóval később is erős hatalmat építettek ki abban a térségben: a Han-dinasztia 220-as felbomlása után a hunok újra megerősödtek, és a 4. század elején megint hódításokba fogtak. Liu Jüan még Csangant, majd Lojangot is bevette, és uralma egészen Közép-Kínáig ért. A hunok több kínai nevű dinasztiát alapítottak: ezek: Han, Han-Csao, Ta Hszia és Északi-Liang. A hsziani tudósok egyértelműen állítják, hogy déli hunokról még a 7. században is van említés, habár akkor már egyesek bizonytalanok voltak hun származásukban.

Néhány belső-mongol vallástörténész és nyelvész szerint a hunok vallása a kínaiul „wu”-nak tartott hit lehet, amely egy „bü” alakot ad vissza, ez megegyezik a mongol „böge”, a tibeti „bön” és a magyar „bű” szóval. Elképzelhető, hogy ez a hit olyan eurázsiai régi vallás lehetett, amelyet ma a kutatók sámánizmusnak neveznek.

Egész Észak-Kínában (a mai Ninghszia, Kanszu, Hszincsiang, Csinghaj tartományban), de még Tibetben is nyoma van a hun műveltségnek. Oda ráadásul két irányból érkezhetett: Kanszu, vagyis Belső-Ázsia, valamint Észak-India felől. Források feljegyezték, hogy Tibetben a fehér hunok terjesztették el pl. a nesztoriánus hitet. Tibet és Belső-Ázsia kapcsolatát fontos lenne részletesen tanulmányozni a magyar kutatók számára is.

Amint a fentiekből láthattuk, a hunok kutatása keleten sok új eredményt hozott, ezeket érdemes lenne a magyar kutatóknak is hasznosítani, és azok eredményei alapján teljesen átértékelni a nálunk meghonosodott negatív hun képet.

Obrusánszky Borbála

A szerző az ELTE történelem–mongol szakán szerzett oklevelet 1997-ben, majd a Mongol Állami Egyetem posztgraduális képzésén (1997–1999) és több mongóliai tanulmányúton vett részt.

Minden olyan résztől, amely a magyar-hun rokonságra csak utalna is, a szerkesztőség szilárdan elhatárolódik!