| Fél pillanat
Idegbe fúr a húr súlya,
Nyílhegy szememet hordozza,
Nincs más ekkor, én és a cél,
A feszültég, mi most zenél.
Íj idege, én idegem,
Vele vagyok, ő meg velem,
Érzem íjam, ő is engem,
Szól, ha húrját elengedjem!
Idegbe fúr a húr súlya,
Kezem tovább nem hordozza,
Repül vesszőm, vele szemem,
Fél pillanat játszik velem
Szittya törvény
Láng múlik,
Vagy parázs gyullad,
Holt éled,
Vagy élő fullad,
Elszárad mind,
Vagy bő víz jő,
Romlik a mag,
Vagy szára nő,
Gyógyul-e,
Vagy elsápad,
Öntöz a folyó,
Vagy árad,
Ő lő előbb,
Vagy én lövök,
Ő öl,
Vagy én ölök
Esti íjászat
Homok felett száll a ló,
Lovasíjász rajta,
A nap álmos sugarát
Kaftánjára hajtja.
Sok felhő fut az égen,
Majd nyilak is aljább,
Úgy csattannak táblában,
Mint az éhes szabják.
Pislákol égnek fénye,
Beköszönt az este,
A vitéz harcos íját,
Holnapig eltette.
Íjművész
Az íjász is művész,
Íja idegén játszik,
Napatyácskától
Ő szerencsét halászik.
Néha megkapja,
De nem ez, ami számít,
Aki tud, az tud,
És eltalál akármit.
Mert a művész küzd,
Gyakorlással jut tova,
Ahogy az íjász,
Kit repít táltos lova.
Földi fecske
Földi fecske a hucul,
Kecses szittya állat,
Olyan, milyet a szemünk,
Másban nem találhat.
Gyors és kecses, fürge, szép,
Azt teszi, mit mondunk,
Nem kényes és szót fogad,
Nincsen vele gondunk.
Hideg tél vagy meleg nyár,
Mindig vidám szeme,
Hálásan megköszöni
Ha foglalkoznak vele.
Ők a Csepel-sziget
Büszke hátasai,
Nyerítésük csengést,
Messze elhallani.
Lélekhomály
Ideg karmol újbegyembe,
A húr feszül jobb kezemben,
Tekintetem tábla szege,
Ahova néz célom neve,
Út odáig akadályom,
Fogást rajta bent találom,
Bent a lélek belsejében,
Enyém célom, hogyha érzem.
Száll a vesző, tudom hova,
Feszültségem balga lova
A homálynak, mi oly gonosz,
Balszerencsét csak ő okoz…
Bántó szó
Hiába törik íj, akár szakad ideg,
Míg légben a vessződ, benned él a hited,
Bármily rossz lövés volt, céltalan vagy suta,
Reménykedsz, hogy mégis jó helyre visz úta.
Lehetsz szittya harcos, bölcselkedő táltos,
Lehetett elődöd maga a nagy Álmos,
Tudva, hogy hibázol, reménykedsz a jóban,
Más ez rossz lövésben, és egy bántó szóban.
Robban a hucul…
Robban a hucul, roppan a talaj,
Repül a magyar, ha szállni akar,
Robban a vessző, ha roppan az íj,
A céltábla reccsen, a céltábla sír.
Ridegen mered az álló vessző,
Nem kel fel többé, mit ugor meglő,
Ridegen áll ott, félelmet éleszt,
Amit az erő hatalma ébreszt.
Táltosdobom
Táltosdobom hangja száll,
Holdnak sarlója kaszál,
Dalom csillagokhoz szól,
Bár odáig sosem hatol.
Táltosdob a fegyverem,
Így jöhet bármi ellenem,
Simogatón vad hangja,
Ma csak a jót nem riasztja.
Dobom a dob, én meg én,
Mégis szint egy a teremtmény,
Hangom nincsen nélküle,
De Ő hangját meg én szüle.
Éjjeli munka
Álmos a reggel,
Ásít a köd,
Eső a fűre
Harmatot köt.
Ébred a hucul,
Fogy a széna,
A csépi határ
Zajtól néma.
Nem csattan vessző,
Csendes az éj,
Mester kezében
Hasad a szíj.
Sóhajt a levegő
Sóhajt a levegő
Ahogy hasítja nyílhegy,
Miként kelevéz tép szét
Egy besenyő inget.
Amíg repül a vesszőm,
Mindig újra kezdi,
Ki tudja, hogy fájdalma
Mekkora és mennyi?
Szolgák közt
Szolga a tenger,
Hold az ura,
Hogy merre menje,
Ahhoz buta.
Szolga a puszta,
Ura a szél,
Birtokát járja,
Mindent elér.
Szolga a gólya,
Az idő rabja,
Ha közel a fagy,
Házát hagyja.
Ide tartozom,
De nem mint rab,
E föld nem láncot,
Csak békét ad.
Húsbörtön
Nem irányítom lovam,
Ahogy ő sem engem,
Fürge delfinként úszunk
A fűtengerekben.
Nem célzok most nyilammal,
Érzés lő helyettem,
Fáradt testből kiválva
Szinte szellem lettem.
Álmos minden porcikám,
Izzik már a bőröm,
Végtelen boldogságtól
Húsom most a börtön.
Csermely
Mint kicsi csermely fut
Apró medrében,
Azt a tűzet látom
Lovam szemében.
Nem lomha folyó ő,
Nem néma tenger,
Nem eltűnő harmat,
Nekem az nem kell.
Ő az én kis lovam,
Töretlen erő,
Én lelkem az adó,
Övé a vevő.
Repedt tükör
Oly szép történelmünk,
…bár sokan nem tudjátok,
Csalfa hitben éltek,
Mi hazánkra átok.
Féltek azok lenni,
Kik igazából vagyunk,
Nem másba kapaszkodva,
Végleg fennmaradunk.
Minek hazug mese,
Ezer kitalált monda,
Tükrét az törje szét,
Aki tényleg ronda.
Tényleg? Tényleg?
Tényleg elhiszitek?
Ily ostobák vagytok?
Nem is ellenkeztek,
Ha agymosást kaptok?
A valós tudás
Már tényleg nem számít?
Csak az érhet célba,
Aki üvölt, ámít?
Tényleg nem az érvek
Döntik, hogy fül hallja,
Hanem az, hogy kinek
Hangosabb a hangja?
Jégverés
Villám a magyar nyíl,
Égből sújtó vessző,
Romokban hever az,
Amit egyszer meglő.
Viharfelhő az íj,
Fellegbéli fegyver,
Mely ha kezedben van,
Ellent félni nem kell.
Jégeső a szabja,
Nincs mi útját állja,
Győzhetetlen fegyver,
Ha magyar használja.
Félelem
Nincs sereg megmenthetne,
Nincs páncél mi óvni tudna,
Ha a rossz szél földjeidre
Magyart s íját együtt hozza.
Fél a szíved, fél a torkod,
Nincs álom mi elringatna,
Fél a tested, fél a lelked,
Nincsen kar mi megnyugtatna.
Nem ismeri a rettegést,
Ki nyílzáport még nem látott,
És sokan akik ismerik,
Már nem járják e világot.
A Kín
Tűzeső, jégeső,
Forr és megfagy véred,
Amikor hátadban
A nyílhegyét érzed.
Gyötrelem, őrlő kín,
Bent és kint is szenvedsz,
Ordítsál! Ordítsál!
A parancsnak engedsz.
Ajkadon zivatar,
Szemed előtt felhő,
Boldog lehetsz nagyon
Ha a nap még eljő.
Nyeregben
Pirosra karmol a gaz,
Ha a földön járok,
Más nyeregben ülni,
Akkor szinte szállok.
Csak a szellő simogat,
Virágillat dúdol,
Mind a szépség érkezik
Szirom fedte jóból.
Part nélküli apró tó,
Végtelenül véges,
Úgy érzed, hogy örökké…
De az est megérkez.
Tudnék-e?
Milyen lennék akkor,
Reszketne e vázam,
Összeroppanna-e
Ideg tartott házam?
Lehetnék e bátor,
Honfoglaló magyar,
Ki hite egyenes,
Nincsen benne kanyar?
Harc hevében tudnék
Félelmet megülni,
Tudnék-e e szívben
Bátorságot szülni?
Találat
Szirtje az íj,
Nyilam a sas,
Reccsen a fa,
Ordít a vas,
Röppen a sas,
Préda a cél,
Nem hús madár,
Hanem acél.
Elkapta már,
Nem engedi,
Foglyát az őr
Némán lesi,
Rajta súlya,
Karma benne,
Mintha világ
Csak ő lenne.
Több a ló…
Több a ló, mint eszköz,
Mint egyszerű jármű.
A ló társ és barát,
Ki ha nem adta is, tartja a szavát.
Több a ló mint egy gép,
Mi megy, ha megtöltöd,
Ha szükséges kitart,
Mert őt nem gáz, benzin, hű akarat hajt.
Több a ló mint állat,
Mit szigor keze tör,
Nála a kemény szó,
Fül mellett suhan el, min télen a hó.
Több a ló, mint anyag,
Érezhető érzés,
Néha több mint bármi…
Keresni nem lehet, csak megtalálni.
| |