A jelen és a múlt kor korhűségéről. Általában ?

(1. rész - ruházat, abból is a "korhűnek számító" ? )

 Nos, kedves olvasó, mivel olvasod eme cikket, nyilván téged is foglalkoztat, vajon mit is tarthat a mai ember úgymond 'korhűnek'.

 Az első nehéz döntést a korszakkal kapcsolatban kell meghozni, ugyanis el kell dönteni azt,
hogy az ember melyik kort, illetve népcsoportot választja.

 Szerény személyem ebben a "cikkben" leginkább a magyar honfoglalás korával, és még egy pici korszakkal szándékozom foglalkozni.
Mondjuk úgy a X.-XIII. század korával, 'magyar' viszonylatból.
Nem térnék ki a hogyan állapítjuk meg egy dologról, hogy igazi vagy sem, stb.
Mivel nem vagyok egyetemi tanára eme dolgoknak, sőt, még hallgatója sem, és tudásom/tudomásom minden bizonnyal számos helyen sekélyesnek mondható
- amit ezúton is le szeretnék előre szögezni - kérem az esetleges hibákért mégse úgy tekintsenek rám, mintha megfelelnék a fenti kritériumoknak.
Sajnos 'csak' az fogom én is itt megrágni, amivel itt-ott összetalálkoztam, és hadd mondjam meg őszintén, zavart néhány dolog.
Az itt-ott alatt értek mindenféle hivatalos, nem hivatalos és légbőlkapott(!) forrást (pl. internet :) ), de ezt majd úgy is látni, illetve olvasni fogjuk.

 Nos, a honfoglalás kora az, amit engem és remélem a kedves olvasót is érdekli a leginkább.
A kérdést már fent talán sikerült feltettem: Mi is korhű ezen korból, korszakból ?
A saját kritériámnak megfelelően már előre eldöntöttem, hogy a X.-XIII századdal kívánok foglalkozni, ami magyar viszonylatban.
Nos, ez így és ebben a formában mégsem igaz, hiszen - gondolom - mindenki hallott már kósza elméleteket a kettős magyar honfoglalás elméletéről...
esetleg még talán az úgy nevezett "hazatérés" elméletéről is ?
Milyen meglepő ! Nos, akkor az egész időrendi táblázat úgy borul, ahogy van, és ez a kérdés kategória is eléggé tágan értelmezhető.

 - Na, de ! Milyen ember az, aki a saját kritériumainak megfelelően állít valamit, aztán meg még meg is cáfolja ?! -

 Bizony, kedves olvasó.
Netán gondolkodjunk el ezen egy kicsit ?
Nem. Gondolkodni ezen egy cseppet sem kell.
Persze már mind tudjuk a választ: magyar ember. Magyar tudósaink magyar kérdésekre magyar válaszokat keresnek.
Ugye ez így mind szép és jó is ? Legalábbis jól hangzik, nem ? :)
Persze. Mindezt magyar sírokban / feltárásokban teszik. De hogy döntik el, melyik a magyar, melyik a besenyő, melyik a kún, az avar stb. ?
Erre persze van válasz, ők a tudósok, eldöntik. Megvizsgálják a leleteket, forrásokat, hogy mit, hol találtak, feljegyzik, sőt,
ma már fotókat is készítenek róla jobb esetben, hiszen "modern" kort élünk.
De mégis, milyen indokok alapján döntenek ?
A válasz egyszerű és stílszerű: történelmi forrásokból tudjuk, hogy a magyarok - köztük 3 kabar törzs (nem magyar) - merre vándoroltak,
kalandoztak, kb. megsaccolják, mikor hol járhattak, és már kész is van a dolog.
Szerintem már érezni, hogy ez a dolog valahogy sántít. Nem kicsit - nagyon.
De még mindig maradjunk a 3 kabar törzsnél, ez elegendő bizonyíték lesz számunkra.
Mindenki hallott róluk még - jobb esetben - általános suliban.
Hallottunk-e viszont tudósokat arról beszámolni, sikerült megkülönböztetni egy magyar sírt egy kabartól ?
Sajnos én nem hallottam ilyesmit, és szerintem a mai magyarság többsége sem.

- Itt jelezném, ha történt ilyen, az kizárólag a sekélyes tudásomnak és értesültségemnek tudható be.
Ha ez másként van, megkérem a kedves olvasót jelezze, és kijavítom eme cikket, sőt, bocsánatot is kérek nyilvánosan.
Ezen 'gesztus' azt hiszem egyébként nem jellemző egy nagy nevű és magyar tudósra sem -

Persze én úgy gondolom, ez nem véletlen. Ki tudna ugyan megkülönböztetni két egymáshoz képest szinte teljesen egyforma sírt ?
Ez mindenesetre nem okoz látszólag semmilyen problémát a mai társadalomnak, még tudós berkekben sem.
De mi a helyzet a ma már leginkább elfogadottabbnak tűnő kettős, ill. többes honfoglalás elméletével ?
Ott sincs semmiféle változás, mivel egy magyar és egy avar sírt megvizsgálva szintén alig van különbség...
Azt hiszem, bizton állíthatom, a griffes-indás és palmettás ábrázolás ellenére, hogy ha települtek be magyarok az avar korban a Kárpát-medencébe,
sírjaikat a feltáró régészek sem egyszerűen, vagy éppen egyáltalán nem tudják megkülönböztetni egymástól.
Leginkább itt is évszámokra hagyatkoznak, laikus szemmel pedig számomra ez úgy zajlik, hogy megjön a kormeghatározás eredménye a laborból,
és ha az adott valami VIII. századi dolog, akkor az avar, ha kb. X. századi, akkor az magyar.
Nem tudom, ki hogy van vele, nekem mindez erkölcsi és megítélési problémát okozna, persze biztos bennem van a hiba.
Miközben nagyban firtatunk, támadunk és alátámasztunk bizonyos dolgokat, elfeledkezünk a lényegről.
A lényeg pedig az, hogy bármi volt is, bármit találunk is, vajmi kevés ahhoz, hogy bizton állítsunk a korabeli magyar kultúráról,
szokásokról és életről dolgokat. Magyarán pont elég ahhoz, hogy azt mondjuk: nem tudunk semmit sem pontosan, és minden amit mondunk, puszta feltételezés.
Reál beállítottságúként az én olvasatomban pedig ez elég ahhoz, hogy feltételezzem, nem értünk semmit sem globálisan és lokálisan egyaránt.

 Most a kedves olvasó azt mondhatja: na jó, de azért valamit mégis csak tudunk. Nem lehet az, hogy ennyi napvilágra került anyagból semmit nem lehet levonni ?
Persze ez is igaz. Tény, hogy a magyarok ünnepeken kaftánban jártak.
Ezt én személy szerint annyival egészíteném ki, hogy melyik évszakban - hadd használjak magyar szót - melyik köntösben járkáltak, hódítottak, lovagolgattak.
Nyilván béke idején nem hordtak páncélzatot, mert nem volt rá szükség, és nyilván ünnepeken az ünnepnek megfelelően a legszebb ruhájukat vették fel.
Ruha alatt értem a teljes ruházatot, kelléket, tetőtől talpig.
Persze mindez füghetett a gazdasági-társadalmi "szerepkörtől" is.

Had idején természetesen ez megváltozhatott, és a páncélzat kaphatott nagyobb szerepet.
Páncélzat alatt értek minden olyan felhasznált és felhasználható dolgot/eszközt, ami védheti birtokosát - nyilván nem véletlen.
Páncélt viszont kik is hordtak/hordhattak ?
Akinek volt rá pénze, illetve el tudta készíteni azt ?
Ezek is megfontolandó kérdések természetesen, de amivel én itt és most meg szeretném botránkoztatni a közönséget, az a nők páncélviselése.
Bizony, bizony - férfiúi hiúságunkban megfeledkezünk néhány dologról, mert hatással van ránk a régi jó öreg nyugati gondolkodásmód.
Csak a férfi visel fegyvert és vértet, ugye ?
Pedig a világtörténelem legnagyobb és legjobb harcos népeinél bizony a nők is hadba szállhattak, a történelem számos japán,
koreai, kínai és szkíta példát is felhoz eme elgondolás mellett.

- Itt kívánnám megyjegyezni néhány nagy tudású történész nyilvánosságra hozott egy tanulmányt, miben is megállapítják,
hogy a mongol horda csak hadképes férfiakból állt, minezt történelmi forrásokra hivatkozva.
Nem tudom, kezükbe kerül-e a 'Mongolok titkos története' c. hiteles és korabeli iromány, ahol Dzsingisz teljes kíséretével és fejedelmi jurtájával
együtt járt és hódított, beleértve komplett kicsinek nem mondható családját, udvartartását, nőket, gyerekeket stb. -
- Aki pedig lebecsüli, esetleg megkérdőjelezi a nők politikai és katonai ráhatását nagyállattartó lovasnomád népeknél, kérem olvasson utánna Attila
nagykirály történetének (számos verzió ismeretes, a lényeg ugyanaz), vagy éppen Levente és a kun kán lánya esetének,
vagy Dzsingisz általa hőn szeretett anyjának illetve feleségének. Ne féljünk kimondani: az asszony nagy úr :) -

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha mondjuk a szép szerelmem élete múlna rajta, én a korabeli magyarok helyébe bebújtattam volna a nőket is vértezetbe
- mint ahogyan ez megtörtént a világon számos helyen.

- Hát illetve ki hogy szereti a párját, vagy éppen le akarná-e cserélni, az anyósról nem is beszélve -

Erről pedig semmiféle adat fönn nem maradt; pedig szerintem - a viccet és a kis intermezzokat félretéve - eléggé logikusan hangzik.
Továbbá azon ténymegállapítások, hogy a magyarok nem hordtak sisakot, egyenesen nevetségesek.
Pont arról a korról beszélünk, amikor a 'norman' sisakok voltak divatban. Szent István királyunk reánk maradt sisakja is ezen mintát követi.
Azon ténymegállapítás, hogy a magyarok fém vértezetet, mint - legalábbis javarészt - könnyűlovasság nem alkalmazott, nem hordtak, már meg is dőlt magával a sisakkal.
Hozzá kell tegyem még, aki azt gondolja, hogy viszont csak vértezetben mentek harcba, nagyon nagyot téved.
A nemtől, rangtól, gazdasági helyzettől nagyban függött egy harcos fegyverzete - gondoljunk a földműves szlávok közkatonákra,
akik - régi Európai nosztalgiájukban - előszeretettel mentek hadra félmeztelen, megtoldva egy kerek pajzzsal, karddal és vagy baltával felfegyverkezve.
Nyilván nincs semmiféle előjoguk a 'vértezetpártiaknak' - legyen az kemény/puha/nehéz/könnyű - támadni azokat, akik csak úgy,
holmi szedett-vedett díszes kaftánban gyakorolják a lovasíjászatot; sőt, még galádul lóról íjásznak is, és hagyományőrzőknek merik nevezni magukat.
Régen sem lehetett és nem is volt mindenki talpig vértben, mint ahogyan nem lehetett mindenkinek csak íj, fokos vagy éppen drága mívű szablya a kezében.
Ha legalább nem is voltak túl gazdagok, akkor meg már oly mindegy, hogy melyik kaftánjukba haltak meg, ha meghaltak egyáltalán.

Az ember pedig, ha kicsit tovább lát az orránál, könnyen belátja, hogy a mai "szamurájok", kínai vagy éppen koreai (és ide sorolhatnák jó pár nomád népet is)
harcosok sem talpig vértben gyakorolják saját harci illetve hadi művészetüket a XXI. században.
Bizony, bizony. Mind könnyed, praktikus, de rendhagyó ruhában gyakorolja azt, és többségük megmérettetéskor, ünnepekkor szeret díszesebben öltözködni.
 - Az, hogy mindmáig Magyarországon is főként a szinte dísztelen japán és kínai saolin irányzatok vannak leginkább elterjedve, más lapra tartozik,
de nem ez az egyetlen és nem túl jó sztereotíp kép, ami bennünk kialakult már, ugye -
Mindezt figyelembe véve, ha az a magyar öltözködés megőrizte volna díszes formáját és hadművészetét, valószínűleg magától leredukálódott volna az ezt gyakorló ruházat
köntösre, mint ahogy a mongol, kazah és japán(!) példák is szintén ezt mutatják - gondolok itt főként a lovas harcosokra.

De mégis mi köze ennek a korhűségnek ? A kaftán/köntös egy elfogadott tény, nemde ?
Kedves olvasó, vannak, akik számára nem az, sőt, egyenesen fürdőköpenynek titulálják a köntöst.
Igen, rajtuk is nyomott hagyott eme nosztalgikus Európa, vagy inkább a saját arroganciájuk.
Az már meg sem fordul a fejükben, hogy a vértezetre is felvehettek és fel is vettek valamit, hiszen ki akarná megmutatni nyíltan ellenfelének, hol van annak leggyengébb pontja.
Erre szintén van példa hiteles török/perzsa eredetű, mongol és kínai festmény egyaránt.

Továbbá, vannak még a kaftánt csak a maga nemes egyszerűségében elfogadók, akik ócsárolják azokat, akik valamilyen mintát tesznek rá, illetve azon ruhadarabot,
amelyen hímzés látató.
Nem tudom ezen emberek honnan vették azt, amit gondolnak, de Magyarország mindig is híres volt díszes hímzéseiről, cirádáiról, motívumairól,
és mind a mai napig az.
Remélem ez így is marad még jó sokáig, amíg világ a világ.
Bárcsak olyan egyszerű volna a régészek dolga, hogy a szép és díszesen kihímzett ruhadarabok a feltárásoknál megmaradtak volna, hiszen gondoljunk bele,
milyen egyszerű volna a leletek besorolása, hiszen egy hímzéstípusról ma is meg lehet határozni a tájegységet és népcsoportot, kik készítették, sőt, melyik korosztály hordja !
 - Aki pedig még kételkedik, illetve nem tudná: az olimpiák felvételein pedig érdemes visszanézni a kazah zászlóvivőket a megnyitó ünnepségen, a bevonuláskor,
milyen szép életfa motívumos aranyos hímzés látható köntösükön, mert még tradicionális ruházatban vonulnak be, ünnepelni -

Tehát a korhű/nem korhű kérdés itt is nyitott, hiszen ha betennénk egy ilyen kaftánt egy honfoglalás korabeli magyar sírba, a régészek le lennének döbbenve,
és egyáltalán nem tudnának megkülönböztetni egy honfoglaló magyar nemesi/fejedelmi ruházatot egy mai kézzel hímzett kazah selyemkaftántól.
Hogy is bírnák, miért volna számukra ez nehéz, hiszen megmondja nekik a griffes-indás / palmettás ábrázolás a különbségeket.

Az ujjas / ujjatlan kaftán kérdése sem lehet igazi probléma, hiszen mind a kettő mind a mai napig divatban van Belső-Ázsiában,
bár nyilván vértezetre könnyebb felvenni és hordani az ujjatlan változatot, amit pár korabeli és nem korabeli festmény is bizonyít.

A csizma kérdés: egyre több embert látni "korhű" csizmában. Több készítő is létezik, és a lehetséges lábbelikészítők száma is igen sok.
Láttam egy-két gyártó munkáját. Megjegyezni valóm van velük kapcsolatba is, bár támadni nem kívánom őket.
A kérdés: honnan szedik a szabásmintát ?
Az egyik gyártó mintha indián mokaszint csinálna, a másik meg stopplis, fatalpas, külön csattos-sarkantyús emelt sarokkal rendelkező fantázia rátétes csizmát.
A márkaneveket illetve készítők nevét nem akarom hangoztatni, mert a negatív reklám is reklám. Ők tudják, kikről van szó.
Meg szeretném kérni ezen termékek készítőit, ha "korabeli" lábbelit akarnak készíteni, vegyenek egy belső-ázsiai - uram bocsát - kínai mintát alapul,
úgy nem tévednek - legalábbis - akkorát, mintha egyik kedves ügyfelük ócsárolja - a bevallottan - nem korhű lábbeliket. Igen, ez megtörtént eset.
Amúgy a lehetséges szabásminták száma talán kicsivel korlátozottabb, mintha semmit sem veszünk alapul.
Vagy egyszerűen írják rá, vagy közöljék a kedves vevővel, hogy szinte semmi adatuk nincs ezen lábbelikről, vagy éppen így sikerült
kivágni (-szabni) / elkészíteni a bőrt, vagy lusták voltak utánnanézni, vagy módosítani, vagy picit szabadjára engedték a szárnyaló fantáziájukat,
vagy mit bánom én mit.
Ne értsenek félre, a gond nem a készítőkkel van, és semmi gond nincs addig, amíg valaki magyar módra el nem kezdi szapulni miatta a másikat.

- Itt szeretném megjegyezni, hogy le a kalappal Riczu Gyula előtt, aki mindig a lehető legjobb tudásával készíti ezen dolgokat,
és akinek a szabásmintáit bár nem találom sehol - pedig keresem - mégsem tudom rájuk bizonyítani semmit. Lehet, hogy számi szabásmintát használ ? :) -

Szerény személyem egyébként nem tulajdonít jelentősebb jelentőséget a csizma orrának kunkoriságára, mivel mindkét típus örökös divatban volt az adott területen,
és találtam ilyen és olyan forrást is származásukra/ megjelölésükre.

A nadrág(ok), ing(ek) és felső(k) kérdése pedig számomra nem egyértelmű, szintén problémák vannak a melyik évszakban és a hány darab kérdésével,
szabásmintákról már nem is beszélve. Ami nem kérdés az az, hogy szinte kivétel nélkül ma alig kapható és 100% természetes anyagból volt, mint a ruházat összes többi része.

Az öv kérdéskört pedig szintén lezártnak tekintik kedves szakértőink.
Vékony öv, csüngőkkel, díszekkel, veretekkel, övvéggel, vagy éppen nélkülük.
( Nem tudom, ki hogy van vele, én jobban szeretem a vastagabb övet a nadrágomhoz, pláne ha még fölé fölveszek egy köntöst is lovagolni.)
Én katolikusra keresztelvén, részt vevén temetéseken, csak szép ruházatú öltönyös embereket láttam végső búcsút venni.
Pláne, ha a szerencsétlen illető díszes övvel, kedvenc tárgyaival, díszes kaftánban lett eltemetve a X. század környékén, amikor az emberi élet jóval ritkább volt e földön.
A gond szakértőinkkel csak az, hogy mivel sírokban turiznak - amiért valószínűleg abban az időben lassan és elevenen lenyúzták volna bőrüket húsukról a hozzátartozók,
és azt hiszem ahogyan szívem szerint ma is így tennék - csak őseink temetkezési szokásaikra kapnak némi bepillantást.
Semmi többre nem. Ebből aztán olyan konzekvenciákat vonnak le, amit a régen zajló életükre vezetnek/vezetnének rá.
Hogy aztán ezt okoz-e nekik valami - akár erkölcsi - vagy bármilyen problémát, azt nem tudom.
Mindenesetre a nagy durkálásokkal nem tudtak meg többet - mindezen kutatások ellenére - őseink életéről semmi biztosat, vagy bizonytalanabbat,
vagy legalábbis én úgy érzem nem többet, mint ami a krónikákból, írásos feljegyzésekből egyébként is kiderül, pláne ha még elküldtünk volna egy-két embert,
ugyan nézzenek utánna a mai Belső-Ázsia területén élő nomádokra, ők miként élnek.
Ezen emberkék a fő kiindulási alapjuk ezen tudósoknak is, azért ezt ne feledjük. Nya, hogy ezért ők pénzt kapnak, az már más kérdés.
Én nem kapok, mégsem gondolok szinte semmit sem úgy, mint ők, pedig a kiindulási pontok szinte ugyanazok.
Ja, hogy arra nem lehet pénzt kapni, hogy azt mondom: bizton állíthatjuk, hogy nem állíthatunk semmit sem biztosan őseinkkel kapcsolatban....
Tudom. Egyetemi tanulmányaim során erre már rávezettek. Sok olyan ember van olyan helyen. Igen, én tudom. Más is tudja. Ez a mai magyar "példa".
Nem azért kap az ember pénzt, mert mit tud, hanem mert sokat tanulta előtte.
Én mondhatom, megtanultam átlátni elméleteken, feltételezéseken, és tényeken egyaránt. Tudom mi van, és mi hozzá a körítés.
Ha tetszik: a süket rizsa.
Ez az egész hasonlít a számtechre/programozásra: elég egy pici hiba, egyetlen egy hamis állítás, és nem hogy egy teljesen rossz dolgot építünk fel,
hanem a rossz állításra alapozva bármit felépíthetünk. Bármit.
Vannak tények, vannak vitathatatlan dolgok. Ezek a leletek. Aztán jön az ezek köré font mese - ha korabeli, akkor van némi valóságalapja is,
ha nem, akkor nem bitos, hogy van egyáltalán.
 
Elméleteket pedig logikusan fel lehet építeni a magyarsággal kapcsolatban. Rosszakat éppen úgy, mint jókat.
De melyik a jó ?
Jó nincsen. Az már valahol elveszett az idő homályában, az Árpád házzal együtt, talán valahol Belső-Ázsia, és a nosztalgikus Európa között.

Folyt. köv.